Szobi Érdy János Könyvtár és Információs Központ
Névnapok
Köszöntjük minden kedves Oszkár nevű olvasónkat! Ma 2010. július 31. van.
Számláló
Betöltés...
Könyvtárunkról
Szobon már a XIX. század második felében és a XX. század első felében
is igen jelentős könyvtári élet zajlott. Az 1953-ban megalapított
népkönyvtár valójában annak a folytatását tette lehetővé. 1957 és 1970
között a szobi könyvtár járási könyvtárként működött, térsége
legnagyobb és legjobban ellátott létesítményeként. Ezután nagyközségi,
majd 1978 és 1984 között mint nagyközségi-körzeti könyvtár
funkcionált. Ezen évtizedek alatt többször változott az elhelyezése
is, mire az 1970-es évek elején végre helyt kapott a mostani
épületben. Ezt 1998-ban teljesen felújították, miközben egy új
helyiséggel is bővítették a gyermekek számára, így az alapterülete 200
m2-re emelkedett. A jelentős történeti és régészeti munkákat végzett
Érdy János (született Luczenbacher János) nevét 1991-től viselő
intézményt az Önkormányzat tartja fenn. A könyvtárnak közel 600, 10-15
%-ban nem helyi lakosú tagja van, akik kb. 30 ezer kötet és 60 féle
folyóirat közül választhatnak. A nem szobi lakosokat részben az ott
tanuló diákok, részben a környező települések felnőtt olvasói
alkotják, mivel a szobi könyvtár még ma is térségének legjobban
ellátott könyvtára. Az olvasók kiszolgálásában kettő fő működik közre.
A diákok számára könyvtári órák keretein belül könyvtárhasználati
foglalkozások zajlanak, ezek segítik a könyvtárban való eligazodást. A
könyvtár "alapfunkcióján" túl rendszeresen szervez különféle
programokat felnőttek és gyermekek számára egyaránt. Így évente
megrendezésre kerülnek a nemzetközi mese- és prózamondó versenyek, a
többéves múltra visszatekintő nyaranként lebonyolított táborok,
ünnepekhez kapcsolódó kézműves foglalkozások, vetélkedők. Kiemelkedő
az egész napos szórakoztatást nyújtó, több intézmény közreműködésével
szervezett Gyermeknapi rendezvény, melyen részt vesz a város apraja-
nagyja. Felnőttek részére 1998-tól bevezette az "Ötórai tea" c.
programot, amelyen diavetítéssel egybekötött úti beszámolók hangzanak
el. Továbbá író-olvasótalálkozók, kiállítások rendezésével kínál
színvonalas programot olvasóinak és a témák iránt érdeklődőknek
A könyvtár alapvető szolgáltatásai ingyenesek, de könyvtárpártolóként
lehetőség van az intézmény támogatására.